Szuperkompetenciákkal

a jövőálló gyerekekért

Gyakorlati tippek, inspiráló tartalmak és hiteles közösség jövőtudatos szülőknek.

hero
hero

Miért fontos ez?

A jövőre való felkészítés

Milyen tudásra lesz igazán szükség egy olyan világban, ahol a munkahelyek többsége még nem is létezik, a társadalmi kihívásokat még nem ismerjük, és a technológia naponta újraírja az élet szabályait?
Olyan jövőálló tudásra, ami nem valamire készít fel, hanem bármire!

Mi ezeket nevezzük szuperkompetenciáknak.

"A jövőállóság nem velünk születik, de megtanulható"

Miért most fontos ezzel foglalkoznod?

A szuperkompetenciák komplex emberi képességek, amelyek alapjai bár velünk születnek, de valódi, működő tudássá csak idővel, élményekkel és tudatos szülői támogatással válnak és nem kell hozzá szuperhősnek sem lenni.

Mert a siker alapjait gyerekkorban építjük

Az a gyerek, aki már kicsiként dönthet, biztonságosan hibázhat, érzelmeit kezelheti, és csapatban tanul meg dolgozni, felnőttként nagyobb önbizalommal, stabilitással és bátorsággal lép majd az életbe.

Sok fiatal felnőtt első munkahelyén döbben rá, hogy nem tud megbirkózni a stresszel, nehezen működik csapatban, vagy elveszettnek érzi magát egy gyorsan változó környezetben. Ekkor következnek a drága tréningek, coaching alkalmak és önismereti tanfolyamok. De miért ne kezdenénk el ezt már gyerekkorban, ingyen és természetesen? Ha egy gyerek már most megtanulja, hogyan oldjon meg problémákat, kezeljen nehéz helyzeteket és kommunikáljon hatékonyan, akkor felnőttként nem lesz szüksége válságkezelő programokra.

 

A Világgazdasági Fórum jelentése szerint a mai iskolások 65%-a olyan munkakörben fog dolgozni, ami ma még elképzelhetetlen számunkra. Ezért nem elég csupán jó jegyeket szerezni: alkalmazkodni, újraértelmezni, kérdezni, és mindenekelőtt tanulni kell megtanulni.

A hagyományos oktatás főként lexikális tudásra koncentrál, miközben a való életben a kommunikáció, a csapatmunka, a jó döntések és a változásokhoz való rugalmas alkalmazkodás számít igazán. Ezeket a szuperkompetenciákat otthon, közösségben és tudatos gyakorlással lehet fejleszteni

A gyerekek agya ebben a korban a legnyitottabb és legrugalmasabb. A szociális, érzelmi és kognitív készségek ilyenkor fejlődnek ki legtermészetesebben. Amit most könnyen megtanulhatnak, azt később már sokkal nehezebb bepótolni.

Kezdd el most! 

A jövőállóság rajtunk, szülőkön múlik. Akkor lesznek a gyerekeink igazán jövőállóak, ha tudatosan segítjük őket a szuperkompetenciáik kibontakoztatásában, mert a gyerekek agya ebben a korban a legnyitottabb és legrugalmasabb, amit most könnyen megtanulhatnak, azt később már sokkal nehezebb bepótolni.

Nagygyörgy Miklós

Kreativitás

Alapkészségek

Tovább

Jellemző tévhitek, hogy nem fejleszthető, és a szép rajzokról szól. A kreativitás a szabályok újraírásának képessége, az a tudás, amivel ki lehet lépni a mások által létrehozott sablonokból és saját dolgokat létrehozni.

Tatár Csilla

Kritikai gondolkodás

Alapkészségek

Tovább

Mi a különbség tény és vélemény között? AI, influenszerek, reklám, propaganda. Hogy tanul meg különbséget tenni álhírek és valós tartalmak között?

Sárospataki Albert

Problémamegoldás

Alapkészségek

Tovább

Problémáink mindig lesznek. A jövőálló gyerek nem esik kétségbe, hanem megtanul lépésről lépésre gondolkodni, kipróbálni, újratervezni, keresni a megoldásokat.

Korn Anita

Együttműködés

Kapcsolódási készségek

Tovább

Született vezető? Vagy inkább csapatjátékos? Mindkettőre képes? Csillogó szemmel köt kompromisszumokat, miközben megőrzi a saját ötleteit és teret ad másokénak is?

Fiala Borcsa

Kommunikáció

Kapcsolódási készségek

Tovább

És meg is érteti magát? Mások is megértik? Logikusan, kristálytisztán meséli az ötleteit, önti szavakba az érzéseit? Akkor lapozz tovább…

Kovalcsik Kriszta „LustaLány”

Érzelmi intelligencia

Kapcsolódási készségek

Tovább

A szuperkompetenciák szuperkompetenciája! Meg tudja fogalmazni, mit érez? Érti, hogy mások néha máshogy éreznek, mint ő? Tudja, hogyan nyugtassa meg magát egy nehéz pillanatban és azt is, hogy mikor kell segítséget kérnie vagy adnia?

Kovács András Péter

Kitartás

Egyéni erőforrások

Tovább

Tudni kell feladni és kitartani is, de vajon tudja, mikor jön el az egyik vagy másik ideje? Mikor kell ebbe beleszólni, vagy kitartani amellett, hogy nem adhatja fel?

Dr. Varga Eszter

Önismeret

Egyéni erőforrások

Tovább

Az önismeret egy belső iránytű. Érdemes sokat nézegetni, mert a tisztánlátás az alapja az önálló tanulásnak és a stabil önbizalomnak is. Ti mennyit foglalkoztok ezzel otthon?

Borbély Alexandra

Reziliencia

Egyéni erőforrások

Tovább

Képes rugalmasan reagálni a változásokra? Megtalálja a helyét akkor is, ha semmi sem úgy alakul, ahogy elképzelte? Könnyen alkalmazkodik új helyzetekhez és szabályokhoz?

Bíró Pál

Digitális intelligencia

Jövőorientált készségek

Tovább

Ki használ (ki) kit? Az internet és a mobileszközök szuperhasznos dolgok egy digitális írástudó kezében, de könnyen ön- és közveszélyessé válhatnak értés és kontroll nélkül.

Vaskuti Gergő

Kíváncsiság

Jövőorientált készségek

Tovább

Az a belső hajtóerő, ami először tűnik el, ha nem foglalkozunk vele. Az AI korában mindenre van válaszunk, de sajnos egyre kevesebb a kérdés – pedig ez táplálja az élethosszig tartó tanulást is.

Gianni Annoni

Szociális és kulturális nyitottság

Jövőorientált készségek

Tovább

Kíváncsian fordul mások felé, akik másként élnek vagy gondolkodnak? Érti, hogy a világ sokfélesége érték – hogy különböző hitek, szokások és meggyőződések gazdagítják az életünket?

Mi az Edison100?

Az Edison100 listán olyan innovatív és jövőbarát kezdeményezéseket találsz, amelyek óvodások és általános iskolások jövőben fontos tudását és készségeit fejlesztik, az iskolai kereteken túl.

EdisonLab

Kompetenciákkal

a jövőbiztos tudásért

Szülői edukációs workshop-sorozat, amelyet munkavállaló szülőknek
fejlesztettünk ki, hogy a családok magabiztosan állhassanak a 21. század kihívásai elé.

ekids 001
edksns

Samsung Solve for Tomorrow nemzetközi ötletversenyének hazai programjában 4 hónapon keresztül izgalmas képzések keretében és a  legmenőbb mentorok segítségével mutatjuk meg, hogyan válhat egy ötletből valódi, működő, WOOOOOW megoldás, amitől kicsit (nagyon?) jobbak lesznek a mindennapok és jobb lehet ezen a bolygón élni.

Események

péntek
16
jan 2026
554097192 1238765318291689 969338110251289366 n
1066 Budapest, Ó utca 4.
A Momentán Társulat vendége októberben Gyurkó Szilvia, a Hintalovon Alapítvány alapítója, gyermekjogi aktivista. Ezen az izgalmas improvizációs estén a színpadon életre kelnek azok a helyzetek, amikor egy gyermek bajba kerülhet – és rajtunk áll, hogyan reagálunk. Mikor szólaljunk meg? Mi a legjobb lépés, ha észrevesszük a jeleket?
szombat
04
okt 2025
555517881 1383398713786100 4908899178697159354 n
Bálna - 1093 Budapest, Fővám tér 11-12.
Az Iskola a táskámban című mesekönyvben tíz különleges történetet találsz gyerekekről, akik messzi országokban élnek, és bár az álmaik hasonlóak a tieidhez, a lehetőségeik korlátozottak.
vasárnap
30
nov 2025
552874471 1421692106627217 6489898527338249576 n
A Giving Week hazai adaptációja egy egyhetes játékos iskolai kihívás december 1-5. között, melynek során általános iskolás osztályok jótetteket hajtanak végre – legyen az egy kedves gesztus, közösségi megmozdulás vagy akár egy adománygyűjtés. Célunk, hogy játékos és élményszerű módon ismertessük meg a gyerekekkel az adás örömét.
szerda
08
okt 2025
Shefali event
CEU Auditórium Budapest
Dr. Shefali Tsabary, a világszerte elismert klinikai szakpszichológus és bestseller szerző először tart előadást Magyarországon a tudatos szülői lét művészetéről és gyakorlatáról.

Gondolkodó

kör

Az Edisonplatform szakmai megalapozottsága érdekében hívtuk életre a sokszínű és befogadó Gondolkodó Kört, mert hiszünk abban, hogy a többféle nézőpont előny.

ellipse 1

Al Ghaoui Hesna

ellipse bj

Balatoni József

ellipse 1 1

Bojti Andrea

ellipse 1 2

Dr. Gyurkó Szilvia

ellipse 1 3

Dr. Kádár Annamária

ellipse 1 4

Dr. Kelenhegyi Andor

ellipse 1 5

Dr. Meskó Bertalan

frankó csuba dea

Frankó Csuba Dea

kaderják anita

Kaderják Anita

ellipse 1 7

Kerekes Valéria

ellipse 1 8

Mészáros Antónia

steigervald krisztián

Steigervald Krisztián

ellipse 1 10

Tibenszky Móni Lisa

tomaj zsófi

Tomaj 
Zsófi

ellipse 1 12

Tószegi 
Attila

ellipse 1 13

Trunk 
Tamás

ellipse 1 14

Veres 
Rita

Mecénások és

menő cégek

Az Edisonplatform azokat a cégeket tartja menőnek, akik értékalapon és hosszú távon hoznak döntéseket, és felelősen gondolkodnak a közös jövőnkről. Ezek a szereplők az anyagi támogatáson túl személyes elköteleződésükkel is a kezdeményezés mellé álltak, hogy közös erővel érjünk el valódi változást. Ismerd meg őket!

Kérdésed van? Írj nekünk!