Azon dolgozunk, hogy a mai óvodások és iskolások megtalálják majd a helyüket az értelmes munka világában, ezért a jövő tudását és kompetenciáit ágyazzuk be a mai gondolkodásba.
Gondolatformáló közösség, amely országosan összegyűjti azokat a szervezeteket, melyek a gyerekek jövőben fontos tudására fókuszálnak.
Ezzel egyidőben programjainkkal, ingyenes kurzusainkkal, tartalmainkkal iránytűt adunk a szülőknek a 21. század kihívásaihoz.
Szülőket kalauzolunk el a jövőben fontos tudás és kompetenciák világába.
Felkutatunk és elismerünk olyan gyerekeknek szóló kezdeményezéseket, melyek innovatívak és felkészítik őket arra, hogy a gyorsan változó világban könnyen találják majd meg a helyüket.
Üzleti döntéshozókat ösztönzünk arra, hogy felelősséget vállaljanak a munka és a gyerekek jövőjének alakításában.
A Bridge Budapest által elindított Edisonplatform célja, hogy felkutassa Magyarország innovatív, gyerekeknek szóló programjait, kezdeményezéseit és minél több szülőt segítsen abban, hogy eligazodjanak a jövőben fontos tudás és kompetenciák világában, hogy tudják, értsék a szülők, hogy miért rugalmasságra, kreativitásra, együttműködésre vagy például önbizalomra van a leginkább szükség.
Az Edison100 listán olyan gyerekek fejlesztésével foglalkozó szereplőket mutatunk be, akik a jövőben fontos tudásra fókuszálnak, és a Világgazdasági Fórum (World Economic Forum) által meghatározott legfontosabb kompetenciákat fejlesztik. Tesznek azért, hogy a mai óvodások és iskolások a rájuk váró kihívásokat könnyebben vegyék,, hogy boldogabb, sikeresebb felnőtté váljanak.
A munkájukat szeretnénk elismerni, tudásukat megosztani, és eljuttatni a hírüket azoknak a szülőknek, pedagógusoknak akik tudatosan gondolkoznak a gyerekeik jövőjével kapcsolatban.
Szülőknek. Tudatosítjuk a szülőkben, hogy a jövőben milyen kompetenciák, készségek és tudás lesz fontos, és ezt hogyan és hol tudják megszerezni ők és gyerekeik.
Innovatív módszertannal dolgozó, a hagyományos iskolai kereteken kívül gyerekeket fejlesztő kezdeményezéseknek: Az Edison100 közösség a jövőbarát gyakorlatok hiteles gyűjtőhelye. Felkutatjuk az innovatív kezdeményezéseket, elismerjük és megosztjuk a legjobb gyakorlataikat. Láttatjuk és összekötjük ezeket a szervezeteket, hogy megoszthassák egymással a tudásukat, tapasztalataikat, esetleg valami újat, izgalmasat hozzanak létre.
Felelősségteljesen és hosszú távon gondolkodó cégeknek és üzleti döntéshozóknak: A menő cégek felelősséget vállalnak abban, hogy a jövő generációja hogyan boldogul a munkaerőpiacon. Hosszú távon és értékalapon gondokoznak – mi erre szeretnénk minél több döntéshozót késztetni.
Az Edisonplatform közössége az Edison100 szervezetekből, a Gondolkodó Kör szakértői tagjainkból, és a támogató Menő Cégekből áll.
Az Edisonplatform szakmai megalapozottsága érdekében hívtuk életre a Gondolkodó Kört.
Ez a közösség pedagógusok, gyermekpszichológusok, gyermekjogi szakértő, ismert szülők, művészek, írók izgalmas közössége, akik tapasztalatukkal, tudásukkal segítik a munkánkat.
Olyan személyeket kértünk fel, akik hatással vannak a gyerekekre, és akiknek fontos a gyerekek jobb jövője, akik aktív tagjai az általunk épített közösségnek. Fontos szempont volt számunkra a hitelesség, a szakmaiság, valamint a diverzitás. Azt gondoljuk, hogy a sokféle nézőpont érték.
Ezeket az értékeket mind képviselik az általunk felkért Gondolkodó Kör tagok, így egy rendkívül izgalmas és színes kört hoztunk létre.
Az Edisonplatform azokat a cégeket tartja menőknek, akik értékalapon és hosszú távon hoznak döntéseket, és felelősen gondolkodnak a jövőről. Ezek a szereplők az anyagi támogatáson túl személyes elköteleződésükkel is a kezdeményezés mellé állnak, hogy közös erővel érjünk el valódi változást. Ezek a szereplők hisznek abban, hogy azzal tudják a legtöbbet tenni az ország versenyképességének növeléséért, ha a gyerekek fejlesztésébe fektetnek, ha közvetett módon segítik azokat, akik néhány év a munka világának a főszereplői lesznek.
Menő Cégekből sosem elég, szeretnénk, ha Magyarországon minél több, értékek mentén és hosszú távon gondolkodó vállalat, vállalkozás lenne. Olyanok, akik tenni szeretnének azért, hogy bátor, gondolkodó gyerekek váljanak tudatos felnőttekké. Ha szívesen csatlakozna vállalatával egy igazán izgalmas, sokszínű közösséghez, akkor a hello@edisonplatform.hu e-mail címen keresztül veheti fel velünk a kapcsolatot.
Várunk szeretettel minden felelősen gondolkodó céget, vezetőt!
Az Edison100 közösség a jövőbarát gyakorlatok hiteles gyűjtőhelye. Felkutatjuk az innovatív kezdeményezéseket elismerjük és megosztjuk a legjobb gyakorlataikat. Célunk egyrészt elismerni az óvodás és általános iskolás korú gyerekek és szülők fejlesztésével foglalkozó szervezeteket, kezdeményezéseket, másrészt megerősíteni őket abban, hogy értékes és fontos, amiért dolgoznak, megmutatni nekik, hogy nincsenek egyedül.
Összekötjük a hasonló gondolkodású, cselekvő kezdeményezéseket, hogy megoszthassák egymással az eddigi tudásukat, tapasztalatukat. Célunk az is, hogy ezek a kezdeményezések kapcsolódjanak egymással, egymástól tanulva fejlődhessenek, és közösen valami egészen újat, fantasztikusat hozzanak létre.
2019-ben először állítottuk össze a weboldalunkon az Edison100 listát, hogy megmutassuk és kiemeljük a jó gyakorlatokat, amelyek túlmutatnak a mai hagyományos, frontális oktatási kereteken. Ez az oldal útmutatásként, iránytűként szolgál a szülőknek.
Nagyon fontos számunkra, hogy azok a kezdeményezések, amelyek felkerülnek az Edison100 listára, valóban olyanok legyenek, akik törekednek a gyerekek azon kompetenciáinak a fejlesztésére, amelyek a 21. században elengedhetetlenek. Módszertanunk alapját a World Ecomomic Forum „Social & Emotional Learning” modellje adja. Ez három nagy kategóriába rendezi azon elemeket, amelyekre a 21. században szüksége van a gyerekeknek. Az első nagy halmaz olyan kompetenciákból áll, mint például a kritikai gondolkodás, problémamegoldás, együttműködés, kreativitás vagy kommunikáció. A második a tudás halmaza, itt szerepel többek között az írás, számolás, pénzügyi, társadalmi és digitális alapismeretek, a harmadik halmazt pedig személyiséghez tartozó jegyek adják – például a kíváncsiság, kezdeményezőkészség, kitartás.
Azt gondoljuk, hogy ezek élményalapú, interaktív módon történő fejlesztése elengedhetetlen a jövőben való boldoguláshoz.
A lista összeállításának első évében a Gondolkodó Körünk segítségével mi magunk kutattuk fel az Edison100 szereplőket. 2020-tól kezdve azonban bárki számára lehetőség nyílik arra, hogy jelöljön kezdeményezéseket az Edison100 listára.
Ezzel az a célunk, hogy olyan szereplőket is megismerjünk, akik kevésbé láthatóak, de fantasztikus munkát végeznek.
A jelölt kezdeményezésnek a következő kritériumoknak kellett megfelelnie:
- Az iskolai kereteken túl fejlesztenek 3-14 éves gyerekeket vagy szüleiket.
- A jövőben fontos, releváns tudásra és készségekre koncentrálnak, azokat fejlesztik.
- Innovatív és jövőbe mutató módszereket alkalmaznak, és akikkel élmény a tanulás.
- Törekednek a valódi hatás elérésére – igazi hatást generál, nemcsak felületi kezelést nyújt.
- Legalább 1 éve működnek és legalább 100 gyereket vagy szülőt képeztek.
A díjazottakról a Gondolkodó Kör, mint szakmai zsűri dönt, illetve közönségszavazás alapján dőlt el, ki kapja a plusz egy díjat.
A 8 kategória:
- A világ és én
- Digitális világ
- Egészség
- Esélyt mindenkinek
- Fenntarthatóság
- Kreativitás
- Tudatos nevelés
- Tudomány
- Március 29. és április 14. között lehet jelölni kezdeményezéseket az https://www.edisonplatform.hu/edison100-jeloles/ weboldalon.
- A jelöltekből május végén, a Gondolkodó Körünk segítségével választjuk ki azt a 100 szervezetet progrmot, aki a 2024-es Edison100 listára kerül.
- Júniusban a Gondolkodó Körünk segítségével kiválasztás kerül a 8 kategória győztes is.
- A 2024-es Edison100 lista szereplői augusztusban kerülnek nyilvánosságra, ekkor kezdődik a közönségszavazásunk a nlc.hu-n.
- Gondolkodó Körünk segítségével kiválasztás kerül a 8 kategória győztes is.
- A kategóriák győzteseit egy díjátadó keretében fogjuk kihirdetni és megünnepelni szeptember 10-én.
A platform olyan kezdeményezések gyűjtőhelye, amelyek a hagyományos iskolai keretekből kilépve, kreatívan és újszerűen fejlesztik az általános iskolás és óvodás korú gyerekeket.
Edison munkásságát is az innováció jellemezte, a nevét mindenki ismeri, ezért döntöttünk úgy, hogy róla nevezzük el a platformot.
Az Edisonplatformnak nem az a célja, hogy minden gyermek alternatív iskolába járjon, hanem az, hogy ez a fajta szemlélet, a gyerekek egyéni igényei szerinti fejlesztés és tanítás általános szemléletté váljon.
Szeretjük, hogy vannak ilyen intézmények, szerencsére rengeteg közül választhatnak a szülők. Viszont őket az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete (AME) támogatja, összefogja, ezért mi úgy gondoltuk, hogy a kisebb szervezetek felé fordulunk, és őket tereljük egy platformra.