Nagyon sokszor hallottam felnőttek szájából ezeket a mondatokat: „Én is állatokkal szerettem volna foglalkozni, de… Nem tudtam hogyan kezdjek neki. Nem mertem nekivágni.” Azt gondoljuk, hogy a gyerekek felé az az egyik legfontosabb feladatunk, hogy segítsünk nekik megtalálni saját magukat, támogassuk őket abban, hogy azzal foglalkozhassanak, amiben igazán örömüket lelik. (Petró Eszter)
„Etológus leszek!” mentorprogram szociálisan rászoruló gyerekeknek
A résztvevőket megismertetjük az etológia tudományával, az állatokkal való tréningezés lényegi elemeivel a gyakorlatban. Fontosnak tartjuk, hogy minden helyzetben értő figyelemmel forduljunk társállatunk felé, hogy felmérhessük fizikai és belső állapotukat.
Tanítási filozófiánk
„Elég okosak vagyunk, hogy értsük milyen okosak az állatok?” (Frans De Waal)
Gyerekeknek szóló programjainkban fontos szerepet kap az állatokkal szembeni érzékenyítés. Különböző állatfajokon keresztül mutatjuk meg, hogy az állatok elfogadása és megismerése az alapja a kapcsolat kialakulásának. Etológiához kapcsolódó tematika szerint foglalkozunk a résztvevőkkel, így hatékonyabban és játékos formában tanítjuk az állatokkal való bánásmód fontosságát.
Ilyen formában érhetőek el képzéseink
a_Applikáció vagy online platform/játék b_Kurzus/szakkör (egymásra épülő, rendszeres foglalkozások) rendszeres foglalkozások) Tábor (tanítási időn kívüli többnapos összefüggő program) d_Workshop (alkalmanként, egy-egy téma mentén szervezett foglalkozás) egy-egy téma mentén szervezett foglalkozás)
Itt vagyunk jelen
Közép-Magyarország (Pest megye)
Nekik szólnak programjaink
c_7-8 éves gyerekek d_9-10 éves gyerekek e_11-12 éves gyerekek f_13-14 éves gyerekek
Top kompetenciák, amiket fejlesztünk
Kommunikáció Alkalmazkodókészség/reziliencia Önbizalom/önismeret