A Füri Zene Térrel egy olyan közösséget szeretnének létrehozni, ahol a gyerekek megismerkedhetnek a zenével, együtt muzsikálhatnak azokkal az előadókkal, akiknek a műveit éneklik. Nemrég megalakult a Füri ZeneTér Egyesület is, ahol hátrányos helyzetű közösségeken segítünk hangszerekkel és sportszerekkel.
Füri ZeneTér
Közösségünk célja, hogy a gyerekek megismerkedhessenek a zenével, együtt muzsikálhassanak azokkal az előadókkal, akiknek a műveit éneklik, valamint hátrányos helyzetű közösségek hangszerekkel és sportszerekkel segítése.
Tanítási filozófiánk
Mindig kiemeljük, hogy ez nem egy stúdió, vagy képzés, nem ígérjük, hogy a srácok híresek lesznek, vagy nagy zenész és énekes lesz mindenkiből. Egy egy olyan hely, ahol az általános iskolás gyerekek olyan dalokat énekelhetnek, amiket egyébként is hallgatnak. Csodás érzés látni kislányokat és kisfiúkat, akik az első alkalommal még az anyukájuk ölében szipogták végig a dalközit, de ma már bepördülnek középre és a legnagyobbat bulizzák egy WellHello dal éneklése közben.
Ilyen formában érhetőek el képzéseink
Kurzus/szakkör (egymásra épülő, rendszeres foglalkozások)
Itt vagyunk jelen
Budapest
Nekik szólnak programjaink
f_13-14 éves gyerekek g_Szülők c_7-8 éves gyerekek d_9-10 éves gyerekek e_11-12 éves gyerekek
Top kompetenciák, amiket fejlesztünk
Szociális és kulturális nyitottság Önbizalom/önismeret Kezdeményezőkészség