Skip to content

ROBOKTAT – Tehetséggondozó robotika szakkör

Elsődleges célunk az alapvető mérnöki koncepciók elsajátítása még 14 éves kor előtt.

A ROBOKTAT célja az alapvető mérnöki koncepciók elsajátítása még 14 éves kor előtt, Lego Mindstorms robotprogramozás oktatással, valamint a világra nyitott tehetséges gyerekek nemzetközi First Lego League robotprojektekbe és Országos robotprogramozó versenyekbe való bevonásával. Szeretünk rácsodálkozni olyan mérnöki alkotásokra, mint például a kőolajkút, majd megismerjük ennek minden vetületét – és meg is építjük legóból, végül programozzuk.

Tanítási filozófiánk

Hiszünk abban, hogy a gyakorlat teszi a mestert. Hibákból lehet a legjobban tanulni. Egy prototípus soha nem működik 100%-osan, kell rajta javítani, csiszolni. Ha ezt érzéssel tesszük, akkor az eredmény kifogástalan. Fontosnak tartjuk megérteni a részegységeket, majd átlátni a folyamatokat. Az algoritmikus gondolkodás, a mérnöki szemlélet sokat segít ebben. Hisszük, hogy a játék izgalmas és vonzó. Ötleteket szül és összekovácsol. Egy jó csapat bármire képes: 2014 óta minden évben dobogón állni!

Ilyen formában érhetőek el képzéseink

c_Rendezvény, rendezvénysorozat, fesztivál g_Egyéb f_Tábor (tanítási időn kívüli, többnapos, összefüggő program) Kurzus/szakkör (egymásra épülő, rendszeres foglalkozások)

Itt vagyunk jelen

Közép-Magyarország (Pest megye)

Nekik szólnak programjaink

e_11-12 éves gyerekek f_13-14 éves gyerekek c_7-8 éves gyerekek d_9-10 éves gyerekek

Top kompetenciák, amiket fejlesztünk

Kritikus gondolkodás/ problémamegoldás Kreativitás Kíváncsiság