Skip to content

Virtuális Földrajzóra

Célunk, hogy felkeltsük az általános-, illetve középiskolás diákokban az érdeklődést a természetismeret és a környezettudatosság iránt, és fejlesszük a tanulók digitális kompetenciáját.

A Virtuális Földrajzóra keretében a budapesti VR MAX Játék- és Élményközpontban általános-, illetve középiskolás osztályok számára virtuális valóság túrákat szervezünk a Google Earth VR program segítségével. A túrák az ELTE TTK közreműködésével kerültek kifejlesztésre, és narrációval ellátott, az adott korcsoportnak megfelelő tematikával rendelkeznek. Célunk, hogy felkeltsük a diákokban az érdeklődést a természetismeret és a környezettudatosság iránt, és fejlesszük a tanulók digitális kompetenciáját.

Tanítási filozófiánk

A virtuális valóságon alapuló oktatás kiválóan alkalmas arra, hogy a gyerekek megtapasztalják és beleéljék magukat az adott témába. A virtuális valóságon alpuló oktatás által a hagyományos oktatási módszerekhez képest jobban rögzülnek az információk és a gyerekeknek maradandó élményt tudunk nyújtani, ami növeli az adott téma iránti érdeklődésüket.

Ilyen formában érhetőek el képzéseink

Workshop (alkalmanként, egy-egy téma mentén szervezett foglalkozás) g_Egyéb

Itt vagyunk jelen

Budapest

Nekik szólnak programjaink

d_9-10 éves gyerekek e_11-12 éves gyerekek f_13-14 éves gyerekek

Top kompetenciák, amiket fejlesztünk

Kreativitás Kíváncsiság Szociális és kulturális nyitottság