„A könnyebb mindennapokért”-projekt azokról a családokról szól, akik úgy nevelnek sérült gyereket, hogy közben hiányzik a családból a másik szülő. Ma Magyarországon több mint 24 ezer gyereket érint ez az élethelyzet.
Az Egyszülős Központ és a Találj Magadra Egyesület közös kutatást szervezett, hogy egy olyan társadalmi csoportot kérdezzen és szólítson meg, akik láthatatlanul élik a mindennapjaikat: a sérült gyereket nevelő egyszülős családokat. A célzott segítséghez először tehát felmértük, hogy miben várnának leginkább támogatást. A kutatásban szerzett válaszok alapján az idei évben elindítottuk azokat a programokat, közösségi és támogató rendezvényeket, amelyek ezekre az igényekre igyekeznek választ adni.
A kutatás eredményei alapján:
(1) az Egyszülős Központ több mint 50 fő számára biztosított négy éjszakás családi pihenést a Kolping Hotelben;
(2) támogató szülőcsoport indult az érintett szülőknek
(3) szülői munkacsoport alakult az elérhető támogatásokról;
(4) workshopot szerveztünk a döntéshozók-szülők-civilek-támogató szervezetek közötti kommunikáció erősítésére és a már létező jó gyakorlatok megismerésére;
(5) három napközis élménytábor fogyatékossággal élő gyerekeknek és fiataloknak.
- Budapest
- Óvodás gyermekek (3-6)
- Alsó tagozatosok (7-10)
- Felső tagozatosok (11-14)
- Szülők
- Alkalmazkodókészség/reziliencia
- Kommunikáció
- Kreativitás