A RoboLabor szakkörökben a gyerekek a hiányszakmák alapjait tanulják meg, speciális alkotó feladatokat kapnak.
Tovább olvasokSkool – Spectry
A Skool-ban 2014 óta 5000+ gyermekeknek segítettük a bekapcsolódását a számítógépes kódolás világába. Spectry nevű, új projektünkben úgy tanítjuk meg a programozást az érdeklődő autista gyerekeknek, hogy közben szociális készségeik is fejlődnek. Mindezt élményeken keresztül, ingyenesen.
Tovább olvasokROBOKTAT – Tehetséggondozó robotika szakkör
Elsődleges célunk az alapvető mérnöki koncepciók elsajátítása még 14 éves kor előtt.
Tovább olvasokSakkmatyi Képességfejlesztő és Tehetségkutató Sakkiskola
Célunk egyedi, szerethető módszertan segítségével a sakkjáték tanítása és a kezdetektől fogva a komolyabb sakkozáshoz – és az élet számos területéhez – hasznos képességek fejlesztése.
Tovább olvasokSZIKRA Tehetséggondozó Egyesület
A SZIKRA azért jött létre, hogy az autista gyerekek saját autizmusukat, másságukat ne fogyatékosságnak lássák, mert nem az! Lássák ezt inkább lehetőségnek, ahogy ezt tette Newton, Einstein, Mozart, Steve Jobs, Elon Musk vagy éppen Bill Gates is autistaként.
Tovább olvasokSokszín Kertműhely Egyesület
Célunk a felelős gondolkodás kialakítása a fenntartható fejlődés, a társadalmi felelősségvállalás, az egészségtudatosság és a felelős állattartás terén.
Tovább olvasokNyíregyházi Digitális Közösségi Alkotóműhely
Fontos szempont a fiatal közösségek számára megmutatni a jövőbeli lehetőségeket.
Tovább olvasokMobility-Győr Digitális Élményközpont
Az Élményközpont missziója a digitális világ tevékeny megismertetése, miközben olyan képességeket fejlesztenek amelyek segítségével a hétköznapi élet más területein is sikeresen boldogulhatnak a résztevők.
Tovább olvasokPangea Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület
Önkénteseink segítségével dolgozunk a „Teljes Földért”, azaz a Természetért és a benne élő – attól elvenni nem akaró Emberért.
Tovább olvasokMezna
Célunk megtanítani a gyerekeket, hogyan lehet jól enni, jót enni és ezáltal jól lenni, így boldogabb és egészségesebb felnőttekké válni.
Tovább olvasok