SZIKRA Tehetséggondozó Egyesület

A SZIKRA azért jött létre, hogy az autista gyerekek saját autizmusukat, másságukat ne fogyatékosságnak lássák, mert nem az! Lássák ezt inkább lehetőségnek, ahogy ezt tette Newton, Einstein, Mozart, Steve Jobs, Elon Musk vagy éppen Bill Gates is autistaként.

Tovább olvasok

Open History

A „meghackelt” történelem az élmény- és drámapedagógia módszereivel építi a tudást, és fejleszti a készségeket.

Tovább olvasok

Móra Kiadó – irodalom – edukáció – szórakozás

Célunk, hogy a szülők baba kortól olvassanak a gyerekeknek, mert a könyv értelmi, érzelmi és logikai készségeket egyaránt fejleszt, melyek nélkülözhetetlenek az életben való boldoguláshoz. Kiadványaink a gyermekek szórakoztatását, fejlesztését szolgálják és szüleik, pedagógusaik munkáját segítik.

Tovább olvasok

Csontváry Képzőművészeti Stúdió Egyesület

Művészetterápiás alkotóműhelyünk elsősorban gyermekotthonokban és lakásotthonokban élő gyermekeknek, serdülőknek tart rendszeresen képzőművészet-terápiás foglalkozásokat. Módszerként a népművészeti motívumkincseket használja fel kreatív módon.

Tovább olvasok

Netkorrep

Motivált, de anyagilag kevésbé tehetős diákok korrepetálását biztosítjuk lelkes, szakmailag támogatott önkénteseink segítségével.

Tovább olvasok