Skip to content

Jövőnap az iskolában

Célunk, hogy gondolatokat stimuláljunk, kérdéseket váltsunk ki, fejlesszük a gyerekek kreativitását, aktivitást és innovatív ötleteket generáljunk.

A Jövőnap az iskolában foglalkozás keretein belül egy tematikus napon vesznek részt a gyerekek, melynek során egy kerettörténeten keresztül ismerhetik meg a jövő témáit. Végvári Imre Jövőmenők című mesekönyvének két fő karaktere, Priusz és Gordiusz cicák adnak feladatokat az érdeklődő diákoknak, akik ha minden szobába ellátogatnak, minden akadályon sikerül átjutniuk, segíthetnek a kerettörténet nagy rejtélyének megoldásában.

Tanítási filozófiánk

A Jövőnap modulárisan épül fel: a nap programja testre szabható, illetve a bevont gyerekek számához alakítható. Célunk, hogy a gyerekek involválódjanak a programokba és a technológia megismerése, kipróbálása mellett kreativitásuk is fejlődjön – ehhez a modulok külön kidolgozott tanulói “journey”-t tartalmaznak. Emellett a projekt hosszútávú hatása érdekében fontosnak tartjuk a pedagógusok és a szülők felkészítését, digitális kompetencia fejlesztését, melyre külön oktatási programot ajánlunk.

Ilyen formában érhetőek el képzéseink

c_Rendezvény, rendezvénysorozat, fesztivál

Itt vagyunk jelen

Budapest

Nekik szólnak programjaink

b_5-6 éves gyerekek c_7-8 éves gyerekek d_9-10 éves gyerekek e_11-12 éves gyerekek f_13-14 éves gyerekek

Top kompetenciák, amiket fejlesztünk

Kreativitás Kíváncsiság Kritikus gondolkodás/ problémamegoldás