Skip to content

microbit botorkálás

A diákok játékos programozási/kódolási tevékenységeken keresztül megismerhetik és kipróbálhatják a Micro:bit eszközöket, ezáltal fejlesztve az informatikai gondolkodásukat.

A Micro:bit botorkálás nevű programot az NJSZT Közoktatási Szakosztálya, valamint az ELTE T@T laborja indította el az ARM Hungary-vel együttműködve, aki nem csak az eszközöket biztosítja, hanem az oktatási stratégia kialakításában is részt vesz. Célunk, hogy a BBC micro:bit eszköz minél több iskolába eljuthasson, hogy a diákok játékos programozási/kódolási tevékenységeken keresztül megismerhessék, kipróbálhassák az eszközben rejlő lehetőségeket, ezzel is fejlesztve az informatikai gondolkodásukat.

Tanítási filozófiánk

Abban hiszünk, hogy a gyerekek a közoktatás falai között is korszerű ismeretekre tehetnek szert, mindezt játékosan, élményszerűen. Ehhez sikerült megnyernünk lelkes pedagógusokat, akik vállalták, illetve vállalják, hogy az algoritmikus gondolkodás fejlesztését, a kódolás/programozás alapjainak bemutatását a microbit eszköz segítségével, a tanári segédanyagban leírtak, valamin saját maguk által kitalált projektek segítségével viszik végbe. A tapasztalatok szerint az eszköz használata nem csak a gyerekek számára teszi élvezetessé a tanórákat, illetve foglalkozásokat, hanem a tanárokat is magabiztosabbá teszi.

Ilyen formában érhetőek el képzéseink

Workshop (alkalmanként, egy-egy téma mentén szervezett foglalkozás) Kurzus/szakkör (egymásra épülő, rendszeres foglalkozások)

Itt vagyunk jelen

Dél-Dunántúl (Baranya megye, Somogy megye, Tolna megye) Dél-Alföld (Békés megye, Csongrád-Csanád megye, Bács-Kiskun megye) Közép-Dunántúl (Komárom-Esztergom megye, Fejér megye, Veszprém megye) Észak-Magyarország (Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Heves megye, Nógrád megye) Észak-Alföld (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Hajdú-Bihar megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye) Közép-Magyarország (Pest megye) Nyugat-Dunántúl (Győr-Moson-Sopron megye, Vas megye, Zala megye)

Nekik szólnak programjaink

e_11-12 éves gyerekek f_13-14 éves gyerekek h_Tanárok/fejlesztők c_7-8 éves gyerekek d_9-10 éves gyerekek

Top kompetenciák, amiket fejlesztünk

Kritikus gondolkodás/ problémamegoldás Kreativitás Együttműködés/csapatmunka