Skip to content

Passzold vissza Tesó! / Bring it back Bro’!

A használaton kívüli mobilokat újrahasznosítás céljából összegyűjtjük, és iskolai programokkal, interakítv előadásokkal mutatjuk be a gyerekeknek mit tehetnek az afrikai állatok védelméért.

A Jane Goodall Intézet közös kampányt indított az Afrikáért Alapítvány és a Védegylet Egyesület segítségével, ami a magyar háztartásokban használt, de használaton kívülre került mobiltelefonokat célozza meg. Ezeket a készülékeket az emberek különböző rejtett zugokba pakolják el, ahol aztán évekig lapulnak. A mobiltelefonok előállításához szükséges koltán ércet Afrikában, veszélyeztetett fajok élőhelyén bányásszák, felemésztve ezzel erdeiket, a bányamunkát pedig javarészt gyerekek végzik.

Tanítási filozófiánk

A gyerekek nem mások mint okos felnőttek kisebb méretben. Dr. Jane Goodall alapította Jane Goodall Intézet alapfilozófiája hogy a szívre és az együttérzéssel próbál hatni. Minden egyes apró pozitív cselekedettel változik a világ és jobbá is válik. Ez a filozófia, pozitív szemlélet viszi előbbre a világot és gyógyítja meg a Föld sebeit. Azon gyerekek akik részt vesznek a foglalkozásainkon, később felnőve és felelős pozícióba kerülve tudatosabban és mindenre kiterjedően fognak dönteni.

Ilyen formában érhetőek el képzéseink

Kurzus/szakkör (egymásra épülő, rendszeres foglalkozások) c_Rendezvény, rendezvénysorozat, fesztivál g_Egyéb

Itt vagyunk jelen

Közép-Magyarország (Pest megye) Nyugat-Dunántúl (Győr-Moson-Sopron megye, Vas megye, Zala megye) Dél-Dunántúl (Baranya megye, Somogy megye, Tolna megye) Dél-Alföld (Békés megye, Csongrád-Csanád megye, Bács-Kiskun megye) Közép-Dunántúl (Komárom-Esztergom megye, Fejér megye, Veszprém megye) Észak-Magyarország (Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Heves megye, Nógrád megye) Észak-Alföld (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Hajdú-Bihar megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye)

Nekik szólnak programjaink

b_5-6 éves gyerekek c_7-8 éves gyerekek d_9-10 éves gyerekek e_11-12 éves gyerekek f_13-14 éves gyerekek g_Szülők h_Tanárok/fejlesztők

Top kompetenciák, amiket fejlesztünk

Együttműködés/csapatmunka Szociális és kulturális nyitottság Kezdeményezőkészség