Skip to content

Superar Zeneművészeti Alapítvány Magyarország

Rövid ismertető

A Superar ingyenes, magas színvonalú zeneoktatást kínál elsősorban olyan gyerekeknek, akik szociális körülményeik miatt egyébként nem jutnak ilyen lehetőségekhez.

Misszió


A Superar célja, hogy minden gyermek, szociális hátterétől függetlenül, megtapasztalja a mindennapos közös zenélés személyiségformáló és közösségépítő hatását. Hisszük, hogy a közös zenélés nem csak zenei élményt jelent, de olyan együttműködő közösség létrehozására is képes, melynek tagjai erősítik egymást és közösen dolgoznak a sikerért. A velünk éneklő gyerekek megtanulnak bízni önmagukban, bátorságot merítenek ahhoz, hogy megmutassák ötleteiket és megélik, hogy kitartással bármire képesek.

Fő program

A Superar Zeneművészeti Program 2018 óta működik Budapesten, jelenleg 3 olyan partneriskolában, Józsefvárosban és Kőbányán. A program kórus és hangszeres együttes formájában kínál intenzív, pedagógiailag és művészetileg egyaránt igényes zeneoktatást, a résztvevők és a partner iskolák számára ingyenesen. A Superarral dolgozó gyerekek heti négy zeneórán, és évi kb. 15 fellépésen vesznek részt egy képzett zenepedagógus vezetésével.

Kapcsolati információk
Lokáció
  • Budapest
Nekik szólnak a programjaink
  • Alsó tagozatosok (7-10)
  • Felső tagozatosok (11-14)
Top kompetenciák, amiket fejlesztünk
  • Kreativitás
  • Önbizalom/önismeret
Weboldal