Skip to content

SZIKRA Tehetséggondozó Egyesület

Rövid ismertető

A Szikra tehetséggondozó Egyesület egy olyan hely, ahol önmaga lehet mindenki. Atipikus tehetséges gyerekek tehetséggondozásával , autista gyerekek fejlesztésével és a szüleik támogatásával foglalkoznak.

Misszió

Az Egyesület célja az atipikus gyermekek tehetséggondozàsa, autizmussal élő gyerekek együttműködésének, szociális készségeiknek fejlesztése, integrációjuk folyamatos támogatása, tehetségük azonosítása, gondozása és kibontakoztatása. Egyesületünk elhivatottan küzd a szegregáció ellen és az autizmus elfogadásáért,így minden fórumonkon az esélyegyenlőséget hirdetjük és kiállunk minden meghurcolt,bántalmazott gyermekért,családért,akiket a “másságuk” miatt érnek naponta atrocitások.

Fő program

SZIKRA Tábor
Ingyenes nyári tábor autizmussal élő gyerekeknek

Alapelveink a táborral kapcsolatban:

– ingyenes minden résztvevőnek
– kis létszámú csoportok
– minél több egy főre jutó autizmus specifikus szakember és önkéntes
– a szórakoztatás legyen a fő cél és ne a fejlesztés
Első évben, 2020-ban, adományokból 40 gyereknek tudtuk ezt biztosítani Érdi központunkban. Mára már sok száz autista gyerek vesz benne részt az ország minden megyéjében társintézményeinkben.

További programok

Kiemelt programok:
– Pí futás
– Kék lámpás felvonulás
– Ragyogj kéken, Sétálj Érden!
– Autizmusbarát Mikulás
– Az “Év gyógypedagógusa” díj
– Autizmus büszkeség napja
– Társasjáték szombatok
– Szülőklubok
– Életrevaló napok autista tiniknek
– Barát klubok
– Fejlesztések

Kapcsolati információk
Lokáció
  • Pest vármegye
Nekik szólnak a programjaink
  • Óvodás gyermekek (3-6)
  • Alsó tagozatosok (7-10)
  • Felső tagozatosok (11-14)
  • Szülők
  • Pedagógusok
Top kompetenciák, amiket fejlesztünk
  • Együttműködés/csapatmunka
  • Kommunikáció
  • Önbizalom/önismeret