Küldetésünk, hogy megvalósítsunk egy teljes integrációt a családdá alakulás korai szakaszában lévők körében, és ne kiszakítsuk a gyereket, hanem szolgáltatásunkkal biztosítsuk a rugalmas átmenetet a családból a közösségbe, hogy megismerkedhessenek különböző társadalmi rétegek is egymással. A foglalkozások során spontán játéktevékenység zajlik a szülőkkel együtt, irányított csoportfoglalkozásokat tartunk zene, dráma illetve mozgásterápiás eszközök bevonásával.
Szülők Háza Családi Élményközpont
A Szülők Háza egy kulturális és mentálhigiénés program, amely abból a célból jött létre, hogy segítse a családdá alakulás nehézségeinek leküzdését, segítsen az elég jó szülővé válás folyamatában, testi-lelki és szellemi értelemben egyaránt.
Tanítási filozófiánk
A Regős-módszer célja a szülői kompetencia indirekt fejlesztése, magabiztosabb szülők és kiegyensúlyozottabb gyerekek „létrehozása” a közösségben rejlő erőforrások mozgósításával, a nagycsaládos élmény megadásával, ellenőrzött szakmai keretek között. A Regős-módszer része, hogy összekapcsolja a különböző társadalmi rétegeket és az eltérő mintákat annak érdekében, hogy az ebből fakadó tapasztalatokat pozitívan felhasználva segítse a fejlődést.
Ilyen formában érhetőek el képzéseink
f_Tábor (tanítási időn kívüli, többnapos, összefüggő program) Workshop (alkalmanként, egy-egy téma mentén szervezett foglalkozás) Kurzus/szakkör (egymásra épülő, rendszeres foglalkozások) c_Rendezvény, rendezvénysorozat, fesztivál e_Játék, könyv (pl. társasjáték, kártyajáték, fejlesztő könyv)
Itt vagyunk jelen
Közép-Magyarország (Pest megye) Közép-Dunántúl (Komárom-Esztergom megye, Fejér megye, Veszprém megye)
Nekik szólnak programjaink
b_5-6 éves gyerekek c_7-8 éves gyerekek d_9-10 éves gyerekek g_Szülők a_3-4 éves gyerekek
Top kompetenciák, amiket fejlesztünk
Kreativitás Szociális és kulturális nyitottság Önbizalom/önismeret