Skip to content

Üzenet Táncszínház-New Step Fitnesz és Táncstúdió

Műsorainkkal célunk, hogy minél több fiatalhoz eljuttassuk a baleset és bűnmegelőzési témákat feldolgozó táncainkat.

Műsorunkkal célunk, hogy minél több fiatalhoz eljuttassuk a baleset és bűnmegelőzési témákat feldolgozó táncainkat. Tehetséges táncosaink, a tanulás mellett fontosnak érzik a küldetést, melyben a korosztályuknak hívják fel a figyelmét a rájuk leselkedő veszélyekre. Szeretnénk úgy átadni ezeket az információkat a 7-12 évfolyamos diákoknak, hogy maradandó élmény legyen számukra és ha véletlenül olyan szituációkba keverednének, mint amiket a táncok is feldolgoztak eszükbe jusson, mit kell tenniük.

Tanítási filozófiánk

A társadalmi rekonstrukció filozófiáját követve adjuk át tudásunk a jövő generációjának. A társadalmi kérdések kezelését, valamint egy jobb társadalomra való törekvést szeretnénk elérni. A legfontosabb módszertani eszközünk a szemléltetés, ami által nézőink teljesen bele tudják képzelni magukat a szituációkba. Illetve nagy hangsúlyt fektetünk a magyarázatra és a megbeszélésre is témáinknál. Ilyenkor az adott területen jártas szakember hívja fel a figyelmet a szabályokra,veszélyekre,megoldásokra.

Ilyen formában érhetőek el képzéseink

c_Rendezvény rendezvénysorozat fesztivál

Itt vagyunk jelen

Somogy megye Zala megye) Tolna megye) Észak-Alföld (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdú-Bihar megye Jász-Nagykun-Szolnok megye) Dél-Alföld (Békés megye Csongrád-Csanád megye Bács-Kiskun megye) Észak-Magyarország (Borsod-Abaúj-Zemplén megye Heves megye Nógrád megye) Közép-Dunántúl (Komárom-Esztergom megye Fejér megye Veszprém megye) Közép-Magyarország (Pest megye) Nyugat-Dunántúl (Győr-Moson-Sopron megye Dél-Dunántúl (Baranya megye Vas megye

Nekik szólnak programjaink

g_Szülők e_11-12 éves gyerekek f_13-14 éves gyerekek

Top kompetenciák, amiket fejlesztünk

Önbizalom/önismeret Kommunikáció Kritikus gondolkodás/ problémamegoldás